A másodosztályban folytatja a Bulldogs
Az Újpest Bulldogs amerikai futball csapata nyeretlenül fejezte be a 2010-es szezon alapszakaszát a Divízió I-ben és vereséget szenvedett a wild card mérkőzésen is, így jövőre egy osztállyal lejjebb szerepelnek majd.
A Bulldogs helytállt a Wolves ellen
Az Újpest Bulldogs öt vereséggel, győzelem nélkül várta a magyar amerikai futball-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulóját, ahol nem igazán számíthattak mérlegük javítására, ugyanis az elmúlt három év bajnoka, a Budapest Wolves fogadta őket.
Nem bírtak a Kutyák a Futútüzekkel
Nem sikerült győzni. Se a mutatott játék, se az eredmény nem változott a legutóbbi mérkőzés óta.
Továbbra is nyeretlen a Bulldogs
Az Újpest Bulldogs lejátszotta negyedik mérkőzését is és a csapat továbbra is győzelem nélkül áll. Azonban vereség és vereség közt is van különbség, a Dunaújváros Gorillaz elleni például kifejezetten biztató volt a Kutyák szempontjából.
Nagykállón is kikapott a Bulldogs
A Nyíregyháza Tigers az Újpest Bulldogs elleni bajnokijának keretében az árvízkárosultak megsegítésére szervezett gyűjtést, az adományokhoz a fővárosi csapat is hozzájárult, 61-0-s sima nyíregyházi győzelem született Nagykállón.
A Rebels túl nagy falat volt a Kutyáknak
Május 9-én idei második bajnoki mérkőzésén második vereségét szenvedte el az Újpest Bulldogs csapata: a lilák hazai pályán nem bírtak az Újbuda Rebels együttesével. A két csapat nem volt egy súlycsoportban, mert bár 2:0-ra még a Bulldogs vezetett, a vége 46:2-es Rebels-győzelem lett.
A Bulldogsnak meg kell tanulnia győzni
Vereséggel kezdett az Újpest Bulldogs csapata a 2010-es divízió I-es magyar amerikai football bajnokság alapszakaszában. A Kutyák a Szolnok Soldiers ellen maradtak alul egyetlen ponttal. Az idegenbeli vereség után Coach Russ meglehetősen csalódott volt, de látott jeleket, melyek bizakodásra adhatnak okot.